Radnai-havasok: a Nagy-Pietrosz és a Lóhavasi-vízesés

Már több éves hagyomány, hogy minden nyáron útra kelünk egy baráti társasággal, hogy egy hegycsúcsot meghódítsunk. Eddig mindig a Magas-Tátra volt a cél, de idén szakítottunk ezzel a hagyománnyal és a Radnai-havasok felé vettük az irányt. Én másodszor jártam a hegységben, de ez is egy olyan hely, ahová mindig érdemes visszatérni.

Amikor először jártam itt, 2 évvel ezelőtt, akkor csak egy családi túrát tettünk, a Lóhavasi-vízeséshez és az Asztal-rétre. Erről ezen a linken található egy túrabeszámoló. Már akkoriban is szemeztem a 2303 méter magas Nagy-Pietrosszal, hogy jó lenne egyszer feljutni rá, hiszen mégiscsak történelmi jelentőségű csúcsról beszélünk, ugyanis amellett, hogy a Radnai-havasok és a Keleti-Kárpátok legmagasabb hegycsúcsa, a második bécsi döntés után 1940-től 1945-ig Horthy-csúcs néven az akkori Magyarország legmagasabb pontja volt.

Ilyenkor mindig 2 napot hagyunk a túrázásra, hogy egyik napon csinálunk egy nehezebb, hosszabb túrát, másik napon pedig egy rövidebbet. Idén sem volt ez másként: az első nap megcéloztuk a Nagy-Pietroszt, a második napon pedig egy rövidebb, családiasabb túrát tettünk a Lóhavasi-vízeséshez. Szállásunk Borsán a Cabana Merisorului nevű faházban volt, ami tökéletes nyugalmat és nagyszerű felszereltséget biztosított mindannyiunk számára. A házikó megközelítése viszont nem olyan egyszerű, néhol igen meredek, nagyon köves, helyenként az eső által kimosott úton lehet megközelíteni, de a szállásadó személyesen elnavigált bennünket. Szerencsére nagyszerű túraidőt fogtunk ki idén is, erre panasz nem lehet.

Első túranapunkon – mint már említettem – a Nagy-Pietroszt céloztuk meg. Reggel 7 órakor gyalog elindultunk a szállásunkról és a kék jelzésen indultunk neki a hegynek. Elhaladtunk a kolostor elágazása mellett, majd szép lassan hagytuk el a lakott területet. Köves út vezetett fel hosszasan az erdei részen. Ahogy emelkedtünk, egyre ritkult a növényzet. Az út mentén egy nagyszerű forrást is érintettünk, innen pedig már nem volt messze a meteorológiai állomás. Az állomástól nem messze lévő Mosolygó-tónál pihentünk egy nagyobbat a csúcstámadás előtt, felkerestük a salgótarjáni leventék kopjafáját, majd nekivágtunk a hegyoldali szerpentinezésnek.

Azért ez a szakasz is embert próbáló volt, hiába szerpentin. Leküzdése után már látszott a csúcs. Innen már csak a hegygerincen kellett egy pár száz méteres szakaszt megtenni enyhe emelkedéssel és meg is érkeztünk a Radnai-havasok legmagasabb pontjára. Felhők szálldostak körülöttünk, de mikor kitisztult gyönyörű kilátásokban volt részünk minden irányba. Kicsit el is időztünk fent, majd elindultunk a lefelé ugyanazon az útvonalon, amin feljöttünk.

Tudtuk előre, hogy lefelé megterhelőbb lesz, mint felfelé – ez mindig így van, de a szerpentin szerintem még nem volt annyira rossz. A tónál ezúttal csak egy gyors ivásra álltunk meg. Gyűltek a felhők, a meteorológiai állomáshoz érkezve egy enyhe, rövid kis zápor is tarkította utunkat, de szerencsére ez 2-3 percnél nem tartott tovább. Na innen lefelé már nem kellemes. Hosszas ereszkedés a nagyon köves terepen ki tudja készíteni az embert és a térdeket. Az alacsonyabban fekvő erdős szakaszon áfonyaszüret zajlott éppen. Itt mi is letértünk a kék jelzésről és jelzetlen utakon, kertek mellett érkeztünk vissza a szálláshelyünkre.

A második napi családias túrának Borsafüredről vágtunk neki. A cél a Lóhavasi-vízesés volt. A piros háromszög jelzésen indultunk el a parkolóhelyünkről. Két évvel ezelőtt még néhány kalandosabb patakátkelés tarkította a túránkat, de idén viszont sajnos csak az üres mederen vezetett át az út. Azért szerencsére a Lóhavasi-vízesésben még mindig szép a vízhozam, lélegzetelállítóan csodálatos volt ismét. A vízeséstől átsétáltunk még a libegő felső végállomásához, ahonnan a libegővel ereszkedtünk vissza Borsafüredre az autókhoz.

Ez egy viszonylag könnyű túra, gyerekekkel is simán teljesíthető. Én 2 éve a libegő melletti sípályán gyalogoltam le, de őszintén szólva az nem egy nagy élmény, így érdemesebb kihasználni a libegőt. Két nagyszerű és emlékezetes túranapot teljesítettünk sikerrel a Radnai-havasokban, ami még tartogat olyan csúcsokat, amelyekre nagyon szívesen felmásznék. Többek között ilyen például az Ünőkő (2279 m.), a Gargaló (2158 m.), vagy a Nagy-Bukuly (2268 m.). Bár a Nagy-Pietrosznál magasabbra nem lehet jutni a Radnai-havasokban, de ezek az imént felsorolt csúcsok is biztosan csodás panorámával rendelkeznek és kihívást jelentenek.

További képek a lentebbi albumra kattintva.

További bejegyzések

Scroll to Top