Magamról

Amikor megkérdezik tőlem, hogy “honnan jött nekem ez a túrázás”, akkor mindig az első emlékem ugrik be legelőször. Nagyjából a kilencvenes évek első felében lehetett, amikor nagymamámmal rendszeresen kirándultunk Kesztölcről a Kétágú-hegy nyergénél található sziklákhoz, ahol sütögettünk, piknikeztünk, játszottunk. Bár már eléggé összemosódtak ezek a kirándulások, de azért a mai napig jó érzéssel emlékszem vissza ezekre az időkre. Aztán már iskolásként szerencsére volt lehetőségem aktívan részt venni az iskolai “bakancsos” szakkörön és ezáltal a Pilis- és a Visegrádi-hegység egyéb jellegzetes helyeit is megismerhettem Gaál Lajos tanár úr vezetésével. Nagyon jó emlékeim vannak az unokatestvéreimmel tett pilisi kirándulásokról, de apukámmal kapcsolatban is őrzök túrázós élményt.

A Börzsöny Vulkántúra céljában.

Aztán a kamaszkori időkben pár évig kicsit háttérbe szorult ez a tevékenység, de azért néha előfordultak ilyenkor is haverokkal laza kirándulások a Pilis-nyeregbe vagy Fekete-hegyre. Majd jött a geocaching és láttam, hogy a környékünkön is vannak elrejtve geoládák. El is kezdtük keresni őket kisebb egyéni túrák keretében. Aztán 2010-ben volt egy fordulópont, amikor részt vettem életem első teljesítménytúráján a Vértesben. Ez volt a II. Geocaching teljesítménytúra. A leghosszabb távon indultunk, ami 38,1 km. volt 737 méter szintemelkedéssel. Szerintem le sem kell írnom, hogy nulla teljesítménytúra tapasztalattal rettenetesen megszenvedtem ezt a túrát. Telis-tele vízhólyagokkal, fájdalmakkal értünk célba szintidőn belül, begyűjtve a túra során egy csomó geoláda-megtalálást. De a fájdalmak múlandóak, a pozitív élmény viszont magával ragadott, így abban az évben még három teljesítménytúrán részt vettem és az Országos Kéktúrán is megtörténtek az első lépések a lakóhelyemhez közeli szakaszokon.

Aztán ahogy teltek az évek, a geocaching teljesen háttérbe szorult és a túrázás, teljesítménytúrázás került az előtérbe. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapítása óta tagja vagyok az egyesületnek. Összebarátkoztam a magashegyekkel, megismerkedtem Erdély szépséges túracélpontjaival, de még számtalan hely van a bakancslistámon, ami arra vár, hogy bejárjam és ezekről az élményekről beszámoljak itt, a Túrakrónikák weboldalán.

Több éve írok már fényképekkel illusztrált túrabeszámolókat, korábban megjelent néhány túrabeszámolóm a Magyar Turista magazinban is. A weboldal indulása előtt csak Facebook posztokban közöltem írásaimat, amik aztán idővel elvesztek a közösségi hálózat sokaságában. A weboldallal célom az is, hogy túrabeszámolóim fennmaradjanak, visszakereshetőek legyenek és olyan túratársakat is elérjek velük, akik nincsenek fent a közösségi médiában. A weboldalra átmentésre kerültek a 2024-től kezdődően létrehozott túrabeszámolók.

Az első teljesítménytúrámtól kezdve vezetem, hogy évente hány kilométert túrázom.
Az eddigi évek adatai:

ÉvKilométerSzintemelkedésTúranapok számaMérföldkövek
2010194,6 km.5492 m.6 nap
2011314,8 km.8973 m.15 nap
2012959,4 km.31107 m.36 napBudapest Kupa
20131161,8 km.36774 m.44 napBudapest Kupa
2014945,9 km.28605 m.36 napBudapest Kupa
Cartographia Kupa
Észak-Dunántúli Kupa
2015853,1 km.30491 m.34 napPilis Kupa
20161389,9 km.44121 m.46 napPilis Kupa
Dél-Börzsöny Kupa
20171497,6 km.56554 m.62 napPilis Kupa
Budapest Kupa
20181529,5 km.53305 m.65 napOrszágos Kéktúra
Kőről kőre Kupa
2019737,6 km.27630 m.31 napPilis Kupa
A Lomnici-csúcs megmászása
2020640,3 km.20924 m.29 napKőről kőre Kupa
2021745,1 km.25044 m.32 napBányászkör kollekció
2022806,5 km.28982 m.34 napDunántúl Kupa
2023801,1 km.28080 m.33 napHazajáró Kupa
10-szeres Kitörés teljesítő
Viribus Unitis emlékplakett
2024866,5 km.32314 m.31 napDunántúl Kupa
2025598,5 km.20923 m.26 napRockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra
Észak-Dunántúli Kupa
A Gerlachfalvi-csúcs megmászása
Összesen:14042,1 km.479319 m.560 nap

Amennyiben kérdésed van, vagy bármilyen okból kifolyólag szeretnéd velem felvenni a kapcsolatot, akkor ide kattintva a kapcsolati űrlapon keresztül teheted meg.

Scroll to Top