Kitörés 60
14 alkalommal vettem eddig részt a Kitörés túrákon és ebből ez volt már a 12. teljesítésem a 60 km-es távon. Amióta megvan a 10, azóta többször elgondolkoztam rajta, hogy akarok-e menni újra. Tavaly ki kellett hagynom és utólag egy pici hiányérzetem azért volt miatta, így gondoltam, hogy idén jelen leszek ismét. Nem bántam meg, mert – ahogy mindig is – nagyszerű volt.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 58 km. | Szint: 1903 m.
Rögzített GPX track letöltése
Ami a nevezést illeti, az itinerünket egy túratársunk már átvette néhány nappal a túra előtt, így nem kellett kivárnunk a hatalmas sort a Budai-várban. Fél 5 körül egyből el is rajtoltunk, avagy kitörtünk a várból a Bécsi kapun keresztül. A Városmajor után elkezdtük az emelkedést a Diós-árokban, amit sikerült is lenyomni gyorsan, egy szuszra. Széchenyi-emléknél a bélyegzés ezúttal gyorsan ment, haladtunk is tovább Normafa felé. Szokásosan mindig itt kerülnek elő a fejlámpák, majd irány az erdő. A „Három katona sírhelye” után hamar a Csacsi-réten találtuk magunkat, a második ellenőrzőponton.
Csacsi-rétről a Virág-völgy lefelé, majd felfelé a János-hegy megmászása következett. Az itteni ellenőrzőponton sem időztünk sokat. A kivilágított kilátó mindig csodaszép. Felmenni omlásveszély miatt nem lehet rá, néhány napja lezárták. Szomorú, hogy Budapest legmagasabb pontjának ékessége ilyen napokat él meg. Haladtunk tovább: le Szépjuhászné, majd fel a Hárs-hegyre. Bélyegzés után le Hűvösvölgybe, majd fel a Nyéki-hegy oldalába. Az itteni katonasírnál frissítésre is volt lehetőség. Felmásztunk a régi bunkerek mentén, majd a Határ-nyereg után jött az Újlaky-hegy borzasztó emelkedője, de ezt is sikerült megállás nélkül egy szuszra lenyomni. Az oroszok már az emelkedő tetején vártak ránk határozott felszólításokkal, de békésen. Igazoltuk magunkat, felmásztunk még az Újlaky-hegy csúcsára, majd jött a túra legnagyobb ellenőrzőpontja (ami a 25 km-es táv célja és a 35 km-es táv rajtja is egyben), a Virágos-nyereg.
A nagy sátorban pihentünk kb. 20 percet. Elfogyasztottunk egy szendvicset és egy teát, majd folytattuk utunkat a Csúcs-hegy oldalában a Jegenye-völgy felé. Most egész jól ment ez a szakasz. Nem voltak olyan nagy torlódások, mint korábban. Gyorsan leértünk az ellenőrzőpontra. A Jegenye-völgy után a solymári benzinkútnál van nagyjából a túra féltávja. Innen pedig jön a „soha véget nem érő” szakasz a Muflon-itatóig. De végül sikerült ezt is megállás nélkül leküzdeni és éjfél után 10 perccel meg is érkeztünk a kocsmához. A szokásos frissítő Coca-Cola elfogyasztása után begyűjtöttük a pecsétet és nekiindultunk a Nagy-Szénásnak, melynek a csúcsáról csodálatos kilátás nyílt a mögöttünk álló hegyekre és Budapestre.
Innen igazából fizikailag nagy kihívásokat már nem tartogat a túra. Mentálisan kell helyt állni. Megküzdeni a fáradtsággal, ami a hajnali órákra fokozottan felerősödik. Figyelni kell, mert ha az ember fejben szétesik, akkor onnan már nagyon nehéz visszajönni. A Kutya-hegy után leereszkedtünk a perbáli Malom-földekre. Innen szó szerint kinyílik a tér. A beásásnál lévő ellenőrzőpont után a perbáli Kis Kaiser söröző fogadta a túrázókat, ahol minden évben egy háborús helytörténeti gyűjtemény is kiállításra kerül és ráadásul ezt március végéig még bárki megtekintheti. 11 kilométer van innen még hátra, ami már tényleg csak a kitartás próbája, de sajnos volt itt is olyan kiszálló, akit akárhogy biztattunk, hogy ez innen már menni fog, innen már akárhogy becsoszog, sajnos nem tudtunk rá hatni. Volt egy kis torlódás, sorban állás a kocsmapultig, pihentünk is egy keveset, majd elindultunk tovább a hajnalban.
Perbál után lassan, de fokozatosan elkezdett hűlni az idő. Fel voltunk rá készülve, mert a túra előtti napokban pont így jelezte a meteorológia. Apró esőcseppek jelentek meg a fejlámpa fényében, de az intenzitás szerencsére nagyon enyhe volt. A szél is egyre jobban kezdett fokozódni. A Nyakas-tetőre felfelé még minden rendben volt, gyorsan le is tudtunk, de Anyácsapusztánál már jól jött a kabátom, amit idáig csak a táskámon cipeltem. Széllel és kb. vízszintes szitálással szembemenve elindultunk Szomor felé, a szemeim majd kifolytak a helyükből. Visszatekintve Anyácsapuszta felé csodás látványt nyújtottak a fejlámpák kígyózó fényei. Jött a túra utolsó emelkedője, a Kakukk-hegy. Az alján kicsit úgy éreztem, hogy kezdek elfogyni, de végül ez is ment egy szuszra, megállás nélkül sikerült elérni a csúcson található utolsó ellenőrzőpontot. A cél innen 1,5 kilométer. Egy erős lejtmenet a kálváriához, majd kereken reggel 6-kor beértünk a célba, a szomori sportcsarnokba.
A Kitörés nem egy könnyű túra. Még akkor sem, ha a körülmények nagyon kedvezőek, mint most is. A túra majdnem 90%-ában egy futópulcsi elég volt, csak tényleg a végén kellett a kabát. A szervezés kitűnő, a hagyományőrző alakulatok ismét igényes ellenőrzőpontokat állítottak össze. A beszámolóm írása közben pedig az is kiderült, hogy idén összesen 3549 induló érezte fontosnak, hogy saját fizikai áldozatával és teljesítményével emlékezzen meg a Budapest ostromában és a kitörésben elesett katonákról. A korábbi évek statisztikái, a teljesítők névsora elérhetőek a túra honlapján. Nagyon nagy köszönet jár idén is a Börzsöny Akciócsoportnak, a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek, a hagyományőrző alakulatoknak és minden segítőnek, mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a túra évek óta töretlen népszerűségnek örvend.
További képek a lentebbi albumra kattintva.
