Nyerges 20

Nem minden évben, de időnként vissza-vissza térek a nagyszerű szervezésű Nyerges túrákra és idén pont úgy alakult, hogy bár az év elején még nem számoltam vele, de mivel többen is jelezték a baráti körből, hogy jönnének, így nyilán én sem hagyhattam ki. Kár is lett volna kihagyni, mivel egy csodaszép napon sikerült egy nagyszerű túrát véghez vinni a kis csapatunkkal.

A túrán többféle táv közül lehet választani, van 10-20-30-40-50 km-es táv is. Az 50-eseknek tűzzománc jelvény jár, lehet jövőre azon fogok indulni, mert tetszik a jelvény és hiányzik még a gyűjteményből. Idén mi a 20-as mellett döntöttünk, ami talán a legnépszerűbb táv már régóta. A túra szokásosan a nyergesújfalui horgásztavaktól indult és ide is érkezett vissza. Előnevezésünknek köszönhetően a rajtoltatás igen gyorsan ment, kereken 8 órakor, a terepfutók rajtját követően egyből el is tudtunk indulni.

Miután elhagytuk a várost, a pincefalun keresztül, a Német-völgyben kezdtük meg az emelkedést a Magyar-hegyre. Hamar felértünk az első ellenőrzőponthoz, majd még egy kicsi emelkedés után a dombtetőre. Innen Bajótra vezetett lefelé az utunk. A községen történt áthaladás után következett a túra legmarkánsabb emelkedője az Öreg-kőre. A pihenőpontnál volt a második ellenőrzőpont, majd egy kényelmes lejmenet következett Péliföldszentkereszt irányába.

A Szent-kútnál újratöltöttem a kulacsot, a péliföldszentkereszti, harmadik ellenőrzőpontnál pedig frissítettünk egyet a felkínált zsíros kenyérrel és a büfében. A kalóriapótlás után nekivágtunk a Látó-hegy irányába a Mogyorósi-kősziklának, ahol szúróbélyegzővel kellett igazolni az áthaladást. Mogyorósbányára leereszkedve pedig a pincesorra kellett egy kis kitérőt tenni, ahol az utolsó ellenőrzőpont létesült. Itt még fröccsözési lehetőség is adódott.

Innen nagyjából még egy laza 5,5 km. volt a célig, közvetlen Mogyorósbánya után egy kisebb emelkedővel. A sikeres célba érkezést követően pedig a már hagyománnyá vált pizzaszelet elfogyasztása következett. A kitűző szép, de ez az általános, laminált, nem névre szóló oklevél nekem nem tetszik. Viszont a rendezés még mindig nagyon rendben van, az útvonal jelzései megfelelőek, nagyon jól szervezett, könnyű túra ez, ami tényleg szép helyeket érint, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom.

További képek a lentebbi albumra kattintva.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Kitörés 60

Kitörés 60

febr 14, 2026
Scroll to Top