Csillagtúrázz Velem!
Most hétvégén az ÉDK kupasorozat következő állomására sikerült eljutnom Vas megyébe, Velembe. Számomra a Kőszegi-hegység amúgy is abszolút kedvenc, valahogy minden évben sikerül találni legalább 1 alkalmat, hogy eljussak ide. Idén a Csillagtúrázz Velem! elnevezésű teljesítménytúrán vettem részt, amiről csak és kizárólag pozitív dolgokat tudok írni.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 26,2 km. | Szint: 1159 m.
Rögzített GPX track letöltése

A túra távjainak felépítése igazán ötletes: három alaptáv volt, egy 10 km-es, egy 15 km-es és egy 35 km-es, egymástól teljesen független körök. A többi táv pedig ezek kombinációjából állt össze, így volt 25 km-es, 45 km-es, 50 km-es és 60 km-es táv is. Én ezúttal a 25 km-es távra neveztem be, ami a Csobbanj Velem! nevet kapta és a 15 km-es Csúcsra Velem!, majd ezután a 10 km-es Vizezz Velem! körtúrákból állt össze. Összesen 26,2 km-t mért a GPS-em 1159 méter szintemelkedéssel.
A nevezés után először a 15 km-es Csúcsra Velem! körrel kellett kezdeni. Jó is, mert ez volt a keményebb, ezen kapásból kb. 700 méter szintet kellett leküzdeni. Tetszett nagyon, hogy a túra ellenőrzőpontjai nevezetes, látványos helyekre voltak kitéve, amelyekhez kitérőket kellett tenni. Az ilyesmi sok túrán hiányzik sajnos.


Az Írott-kő megmászása közben kitérőt kellett tenni a Kalapos-kői-barlanghoz, valamint a Holler-barlanghoz, majd a csúcsról lefelé az Asztal-kőhöz. Sosem jártam még ezeknél a nevezetességeknél és szerintem ha a túra nem vitt volna el ide ezekhez talán ki is maradtak volna az életemből. Az első kör végén a velemi kultúrházban egy gyors zsíros kenyerezés után neki is vágtam a második körnek, a 10 km-es Vizezz Velem! körtúrának.
Ez a táv nem hiába kapta ezt a nevet, mivel nagyon sok forrást és patakos völgyet érintett. A Szent Vid-kápolnához való kaptatás közben érinteni kellett a Szent-kutat, majd később a Gyertyán-kutat és az Enikő-forrást. A Wisinger-majornál volt az utolsó ellenőrzőpont, ahonnan már nem volt messze a cél. A célban ismét rengeteg finomsággal, zsíros-kenyérrel, nagyon finom szörpökkel lehetett a kalóriát pótolni.


Az időjárás napsütéses, már-már nyáriasra sikeredett, de szerencsére a túra – főleg a második kör – hűvöskés, kellemes helyeken ment. Szerintem tökéletes túranap volt. A Vasi Vándorok Sportegyesületnek pedig hatalmas köszönet jár ezért az igen színvonalas, kreatív túráért. Bár nekem igen messze van a Kőszegi-hegység, de ez a túra megéri azt, hogy máskor is részt vegyek rajta.
További képek a lentebbi albumra kattintva.
























