Áprily Lajos emléktúra 26

Az Áprily Lajos emléktúra, a Hazajáró Egylet hagyományos novemberi túrája idén kisebb útvonalváltozásokkal került megrendezésre. Bár eddig sem volt gond az útvonallal, szerintem ezek a változtatások kimondottan még jobbá tették a túrát. Idén a középső távon indultunk és végül GPS-el 27,3 km.-t mértem 1073 m. szintemelkedéssel.

Templom.

A versenyközpont szokás szerint a Visegrádi Sportcentrumban volt, majd a rajtot követően az első ellenőrzőpontnál Sanyi várt minket a szokásos szíverősítővel. Az ellenőrzőpont annál a temetőnél létesült, ahol Áprily Lajos nyugszik.

Ezután következett a túra talán legkeményebb kaptatója: irány a Fellegvár! Ez a szakasz sosem lesz könnyebb, de viszonylag azért hamar felküzdöttük magunkat. A második ellenőrzőpont a Zánkói-rét előtt a kék-piros elágazásánál volt, majd hamar elértük a Pap-réti erdészházat, ahol a Várak a Pilisben igazolófüzetembe beszereztem egy még hiányzó pecsétet.

Rét.
A Spartacus-ösvény.

Pilisszentlászló, hegytetőn forró teával és zsíros kenyérrel vártak minket a pontőrök a harmadik ellenőrzőponton. A kalóriapótlás után Pilisszentlászlón keresztül vezetett az út a Spartacus-ösvény felé. Az ösvény után a Jenő-kunyhónál létesült a negyedik ellenőrzőpont. Innen lefelé indultunk a zöld jelzésen egy darabig, majd szalagozás vitt át az Új-hegyre, az utolsó ellenőrzőponthoz. Nem egy forgalmas hely ez, viszont csodás kilátás nyílik innen minden irányba.

Hamar visszaereszkedtünk a városba, majd a Sportcentrumban átvettük a díjazást és elfogyasztottuk a mellé járó paprikáskrumplit. Csodaszép őszi napunk volt, az erdő ezerféle színben pompázott. A tökéletes kirándulóidő sok embert kicsalt az erdőbe, a teljesítménytúrán kívül is jópár kirándulóval találkoztunk. Köszönjük a szervezést a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek – reményeim szerint találkozunk még idén a Börzsönyben!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

A túrán szerzett oklevél, kitűző és egy Hazajárós felvarró.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top