Szomor 23

Az idei év október 23-án stílusosan egy 23 km-es túrán vettünk részt, méghozzá a Szomori teljesítménytúrák ezúttal leghosszabb távján, ugyanis idén az 56-os táv nem került megrendezésre.

A szomori kálvária.

Reggel igazán ködös időben érkeztünk meg Szomorra, ahol aztán hamar utat törtek maguknak a napsugarak és végül egy csodálatos őszi idő lett az egész nap folyamán. A túrát én GPS-el 22,6 km-esnek mértem egy kellemes 517 méter szintemelkedéssel. A rajt / cél a már jól ismert szomori sportcsarnokban volt, ahonnan először a Kakukk-hegyet kellett megmászni a keresztút felől. Szerintem ez talán a legmarkánsabb emelkedő az egész túrán.

Ezután következett az Anyácsai-tó, majd a zsámbéki rakétabázis és hamarosan maga Zsámbék. Csodálatos a romtemplom és környéke. A zsöllyekerti frissítés után ismét egy kis emelkedőben volt részünk. Következett az Óriások lépcsője, a töki szőlők és Anyácsapuszta. Innen már monoton út vezetett vissza Szomorra a Kakukk-hegy alatt.

A zsámbéki romtemplom.
Szőlőlugasok.

A sportcsarnokban elfogyasztottunk néhány zsíros kenyeret hagymával / csalamádéval és egy kis szusszanás után megindultunk hazafelé. Én ezidáig a szomori teljesítménytúrákon most indultam először a 23-as távon (eddig csak az 56-oson voltam), de mindenkinek ajánlom ezt a távot is, mivel kellemes benne a szintemelkedés, nem megerőltető, de azért mégiscsak 23 km.

Útközben kaptunk gyümölcsöt, csokit, teát, pálinkát, almalevet (nem, nem ilyen nagyüzemi löttyöt, hanem valódi, igazi 100%-os almalevet), a célban pedig zsíros- és vajas kenyér a szokásos (és még annál is több) hozzávalókkal.

Az egyértelmű útjelzőtáblák.
A túrán szerzett emléklapok és kitűzők.

Nagyon sok résztvevő volt a túrán, de hát ebben a gyönyörűen szép őszi időben hiba is lett volna itthon ülni a négy fal közt. Az tette jól, aki eljött. Köszönjük a szervezést és remélem, hogy találkozunk a jövő évi túrán is, hiszen október 23-án a legjobb választás a Szomori Teljesítménytúrák!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top