Kinizsi Százas
A Kinizsi 100 hazánk egyik legismertebb és legrégebbi hosszútávú teljesítménytúrája, ahol a résztvevőknek 24 óra alatt kell legyalogolni a 100 km-t, melyhez 3155 m. szintemelkedés társul. A túra, amit még sosem teljesítettem – mostanáig. Viszont idén felbuzdulva a Teleki 50 és a Sárga 70 sikeres és eredményes teljesítésein, valamint az eddigi túraévek talán legjobb kondíciójának köszönhetően most vagy soha alapon beneveztünk, elindultunk és 21 óra 36 perc alatt sikeresen teljesítettük a Kinizsi Százast.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 98,7 km. | Szint: 3144 m.
Rögzített GPX track letöltése
Viszont nem mondhatnám, hogy egyszerű volt, mert volt itt bizony minden, de kezdjük a legelején. A reggeli rajtcsomag-átvétel flottul ment. Megérkeztünk az iskolához, a sor nagyon gyorsan haladt, így reggel 7 óra 4 perckor már a tényleges rajtnál le is csippantották az igazolólapomat és neki is vágtunk a megmérettetésnek, elindultunk nyugat felé. Taktikánk az volt, hogy Mogyorósbányáig megpróbáljuk tartani az 5 km/h átlagot és akkor a második és egyben barátibb szakaszra maradna 14 óránk. A Nagy-Kevélyt hamar sikerült leküzdeni és utána a Hosszú-hegyet is, nagyon jó tempót kaptunk el az elején. Az időjárás és a terep is nagyon kedvező volt: a felhők miatt nem égetett szét a nap és sárnak a minimálisnál is kevesebb nyoma volt, egyszerűen a lehető legideálisabb körülmények voltak a túrázáshoz – egyelőre! 🙂
Szántói-nyereg után következett a Pilis. A Kinizsi itt a zöld sávról kicsit kitér a Trézsi-kút felé, ami szerintem könnyebb mintha nyílegyenesen a zöld sávon érnénk el a szerpentint. Egész jó tempóban leküzdöttük ezt is és büszkén figyeltük, hogy tartjuk szépen az 5,2-5,3 km/h. átlagsebességet, innentől pedig egy egész kényelmes szakasz és nekünk hazai pálya következik. A Pilis-nyeregben feltöltöttük magunkat vízzel, majd indultunk is tovább Kesztölcre, ahol először a Pálos Gyógynövénykertnél kaptunk egy kis frissítést, majd a faluba beérve Tomasznál frissítettünk egyet, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!
Gyorsan átértünk Dorogra és nem is töltöttünk itt sok időt, hanem szinte egyből neki is vágtunk a Getének. Ez egy soha véget nem érő emelkedőnek tűnt, de ezt is ügyesen leküzdöttük és a csúcs után még mindig megvolt az 5,2 km/h. átlag. A katlanban viszont már kissé lassult a tempó, pedig nem volt annyira durva, mint egy brutál kánikulában. A Hegyes-kő mellől visszatekintve láttuk, hogy Kesztölc – Dorog környékén valószínűleg leszakadt az ég, szerencsére ezt megúsztuk. Pincevölgy, Mogyorósi-kőszikla, majd a terveknek megfelelően sikerült megtartani a kerek 5 km/h-s átlagot Mogyorósbányáig. Itt pihentünk egy fél órát, ettünk egy zöldséglevest és nekivágtunk a maradék ~48 km-nek, amire még a pihenő után 13 és fél óránk volt.
Jó volt ez a taktika, mert a második szakasz lassabban ment már. Az Öreg-kőnél volt egy meglepetés-ellenőrzőpont, Péliföldszentkeresztnél feltankoltunk a legfinomabb forrásvízzel, Bika-völgynél pedig ettünk egy hot dogot Hotdogmen jóvoltából. Feltúráztunk Pusztamarótra és itt már előkészítettem a fejlámpát, elkezdett sötétedni. A Gerecse-üdülő előtt, a Kis-Gerecse oldalában már használnunk is kellett. Eddig szuper volt minden, közeledtünk Bánya-hegy felé, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de nyugtalanító dörgések és villámok kezdtek egyre jobban közeledni és pár pillanat alatt le is szakadt az ég.
Esőkabát fel, a látási viszonyok kb. a nullára csökkentek, egyre jobban kezdett saras is lenni az út. Így érkeztünk meg Bánya-hegyre, ahol behúzódtunk egy sátorba kicsit szusszanni. Az intenzív eső csillapodott, majd mikor elállt, elpakoltuk az esőkabátot és megindultunk tovább. Hát nem kellett mélyre pakolni, mert kisvártatva ismét vehettük elő, ugyanis jött a következő “áldás” s innentől az intenzív, csúszós sárdagasztás. Koldusszálláson nem töltöttünk sok időt. Az időjárás miatt inkább ha lassabban is, de haladni szerettünk volna. Rengeteg dagonyázás, csúszós, szinte már-már járhatatlan szakaszok és a soha véget nem érő emelkedő leküzdése után végre elértük Szent Péter templomjának romjait, ahonnan már a hátralévő szakaszra nem volt több szintemelkedés. Mondjuk a kidőlt fákon és a vizes, csúszós sziklákon keresztüli meredek ereszkedés sem volt a legjobb élmény, de lejutottunk épségben Bajra. Általában a túrákon nem szoktam szeretni az aszfaltos szakaszokat, de itt most majdhogynem örültem neki. Átsétáltunk Tatára és a tó melletti Ifjúsági Táborban megkaptuk az elismerést, a díjazást és egy jó adag nagyon finom gulyáslevest.
Összességében nagyon elégedett vagyok. Igazából arra hajtottunk, hogy szintidőn belül, 24 órán belül megcsináljuk, de az, hogy végül 21 óra 36 perc alatt sikerült, azt nem gondoltam volna a túra előtt. A túra második fele sokkal könnyebb lett volna, ha nem kapjuk meg az éjszakai viharokat és a hatalmas dagonyát, de hát enélkül túl egyszerű lett volna. Ettől függetlenül nekem a második fele még így is jobban tetszett, talán legfőképp azért, mert a második szakaszon nagyon jó ellenőrzőpontok működtek. Ez volt az a túra, ami még hiányzott a teljesítéseim listájából, pedig ez volt életem 315. sikeresen teljesített teljesítménytúrája, de az első sikeresen teljesített 100-asa.
Nagy kérdés, hogy hogyan tovább? A célba érkezéskor határozottan azt állítottam, hogy soha többet nem fogok ilyen hosszút menni. Ma viszont már inkább azt mondom, hogy majd az élet eldönti. 🙂 Egyelőre most még egy darabig ezt ünneplem és akármilyen viharok és mocskos körülmények voltak az éjszaka, az egész túra fergeteges volt és talán az egyik legnagyobb túraélményem. Köszönet jár a szervezésért a Kinizsi Természetbarát Egyesületnek, valamint mindenkinek, aki hozzátett útközben a túra sikeres lebonyolításához, de legfőképp barátomnak, Jónás Tamásnak, hogy pár hónapja feldobta a túrát és elindultunk és sikeresen teljesítettük!
Ezúttal sok fotó nem készült, javarészt inkább még a nappali szakaszon csináltam párat, amik az albumra kattintva elérhetők.
