Kitörés 60

A tizenegyedik teljesítésem. Néhány éve még azon álmodoztam, hogy milyen jó lenne elérni a 10 teljesítést a vaskeresztért. Aztán mondtam olyat is, hogy ha meglesz a 10, utána már nem szívatom magam és befejeztem. Tavaly meglett és már a célban nem voltam biztos abban, hogy ez volt az utolsó, maximum beiktatok 1-2 év pihit.

Gyülekező a rajthelyen

Aztán idén csak ott tobzódtam a rajtban, hogy a 11. teljesítésemet is behúzzam sikeresen. Ilyen tavaszias időben nem is volt kérdés, hogy rajthoz kell állni, mert egy nagyon könnyű Kitörésnek ígérkezett az idei.

De csak ígérkezett – valójában nem így lett. Bár a sok év alatt voltak már ennél sokkal keményebb terepviszonyok, azért az éjszakai eső (ami nem akart elállni) megbolondította és rendesen feláztatta a túra második felét. Az ellenőrzőpontok idén is remek korhű hangulatot teremtettek, de az egész túrán nagyon jó hangulat uralkodott – persze néha-néha 1-1 holtponttal, álmossággal.

Tematikus ellenőrzőpont
Perbál, Kis Kaiser söröző

Reggel pontban 6:00-kor még sötétben értünk célba, majd sikeresen megtörtént a megfelelő kalóriapótlás. Idén még a nagy sártenger ellenére is több mint 2 órával jobb időt mentünk mint tavaly és összességében még így is a könnyebb Kitörések egyikéhez sorolnám az ideit.

Ha nem lett volna eső, akkor talán a legkönnyebb is lehetett volna. Most már nem mondok olyat, hogy ez volt az utolsó, majd kiderül…
A szuper szervezésért pedig köszönet a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

A túráért járó oklevél, kitűző és felvarró.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top