Kőről kőre a Gerecsében

A hétvégén került megrendezésre a Kőről kőre a Gerecsében teljesítménytúra, ami ezúttal egy Szárról induló körtúra volt. Nem volt nehéz, én GPS-el 24,3 km-t mértem 603 m. szintemelkedéssel.

Kilátás

Szár vasútállomásról elsőként a piros jelzésen a Zuppa-tetőt kellett megcélozni, ahol a Magyar Vértanúk Keresztjétől csodaszép kilátás nyílt a környékre. Ezután Nagyegyháza következett. A települést elhagyva a Bicskei erdőben egy csodaszépen felújított katonasír mellett ment el az út.

A Lófingató-hegy csúcsán található geodéziai toronynál volt a következő ellenőrzőpont s miután elhaladtam néhány régi katonai bunker mellett, leereszkedtem Óbarokra. De a település előtt még kellett tenni egy kitérőt a régi kőfejtő feletti Fehér-sziklákhoz, ahonnan ismételten nagyszerű volt a kilátás.

Katonasír a bicskei erdőben.
Fehér-sziklák

Viszont ami Óbarok és Újbarok között volt, az igen lehangoló. Egy kész szeméttelepen keresztül vezetett az út. Autógumik, szétbontott hűtők, műanyag hulladékok mindenhol az erdőben – nagyon durván. De talán még szomorúbb, hogy az itt élőket ez pont nem érdekli, mert itt annyi szemét van, hogy az nem 1-2 nap alatt lett oda hordva.

Újbarokon keresztülhaladva hamarosan visszaértem Szárra, ahol még hátra volt a Kálvária-hegy. Szép volt a kilátás innen a keresztektől, ha valaki nem jött fel végig (mert volt ilyen), az bánhatja.

Kálvária-hegy
A túra díjazása

Innen már gyorsan visszaértem a célba, a szári vasútállomásra, ahol megkaptam a túráért járó díjazást. Nem volt rossz, bár a szemetes rész tényleg elég lehangoló volt.
Köszönet a szervezést Orbán Imrének!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top