Iron Curtain 20
Ezen a hétvégén a Kőszegi-hegység felé vettük az irányt, hogy részt vegyünk az Iron Curtain (magyarul: vasfüggöny) teljesítménytúrán. A túratáv 20,7 km. volt 961 m. szintemelkedéssel a GPS-em szerint. A túra a kőszegi Szent Korona bunkertől indult. Ezen a helyen őrizték a 1945. március 18-27 között utoljára a magyar Szent Koronát 33 éves száműzetése előtt.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 20,7 km. | Szint: 961 m.
Rögzített GPX track letöltése

Első ellenőrzőpontunk a rendkívül különleges és szép Hét-forrásnál volt, majd a Stájerházak felé vettük az irányt. A szinte végig felfelé menet igen hosszúnak tűnt és kellően fárasztó volt. Ahogy haladtunk feljebb, úgy alakult az időjárás egyre téliesebbé, míg Írott-kő alatt már havas erdőben értük el a csúcsot
Az Írott-kő a Dunántúl legmagasabb pontja, valamint egyben a magyar-osztrák határpont és az Országos Kéktúra, valamint a Dél-dunántúli Kéktúra egyik végpontja. A kilátás ezúttal egyenlő volt a nullával, ezért hamar meg is indultunk lefelé.


Hosszasan, jó meredeken haladt lefelé az út. Igazi térdgyilkos terep. Bozsok határában már messziről feltűnt a bordó Liana és a főrendező úr, Orbán Imre, akinek ezúton is köszönjük a nagyszerű túrát!
További képek a lentebbi albumra kattintva.
























