XI. kerületi teljesítménytúra
November második vasárnapján egy olyan túrán vettem részt, amin ezelőtt még sosem jártam. Vagyis az útvonalat azért már jól ismertem, de nagyon régen jártam már a Budai-hegység ezen részein.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 32,8 km. | Szint: 1016 m.
Rögzített GPX track letöltése

A nem túl kreatív névvel rendelkező teljesítménytúra szervezői az ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály, akik a híres Sárga 70 szervezői is egyben. A GPS-emmel a teljes távra 32,8 km-t mértem, 1016 méter szintemelkedéssel, úgyhogy azért volt 1-2 emelkedő, amit le kellett küzdeni.
A rajtprocedúra kicsit túlbonyolítottra sikeredett, azért egy teljesítménytúrán minden korosztályra és mindenféle emberre gondolni kell, olyanokra is, akik nincsenek igazán otthon az informatika világában. Nem rossz dolog szerintem a QR-kódos becsekkolás, ellenőrzés, mert pl. a Tanúhegyeken tök jól működik, de nem kell ezt egy online webáruházas jegyvásárlással bonyolítani, meg lehetne oldani sokkal egyszerűbben is.


A rajthely a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia volt, ami egy igen szép stílusban épült épület nagyon szép előkerttel, valamint saját parkoló helyekkel. A rajt után elsőként az Úti Madonna kápolna mellett elhaladva kellett megmászni a Széchenyi-hegyet, ahol a kisvasút végállomásánál volt az első ellenőrzőpont. Áthaladtunk a Normafán, majd a libegő felső végállomásától a János-hegy nyugati oldalában sétáltunk le Szépjuhásznéig, ami éppen egy futóverseny központjának adott helyszínt.
A Hárs-hegyet kelet felől kerültük meg, majd a kisvasút hűvösvölgyi végállomásánál, a pizzériában volt a második ellenőrzőpont, ahol pizzával várták a túrázókat. A Nagy-rét felé kellett továbbhaladni, majd a piros jelzésen ismét érintettük Szépjuhásznét. Innen kigyalogoltunk Budakeszi felé, ahol a Mamutfenyőknél volt a harmadik ellenőrzőpont, majd dél – délkeleti irányba túrázva a Mária-szurdokban kellett felkaptatnunk a Szent Mihály-szikláig, a negyedik pontig.


A Budaörsi-hegyeken át még egy utolsó ellenőrzőpont működött a Tűzkő-hegyen, majd egy kis városi séta vitt vissza a rajthelyre, a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániára. Végső soron a túra útvonala nagyon jó volt, nagyon tetszett. Főleg, hogy – mint már említettem – nagyon régen jártam ezeken a helyeken. A rajtoltatáson van még mit csiszolni, de az ellenőrzőpontok szervezettsége, a túra ellátása nagyszerű volt. Az időjárás eleinte ködösen, borongósan indult, de napközben még a nap is kisütött és csodás őszi időjárásban volt részünk. Az erdő is gyönyörű arcát mutatta. Köszönöm a szervezést!
További képek a lentebbi albumra kattintva.
























