Magas-Bakony 30

Az Észak-dunántúli kupa következő állomásának a kitűnő rendezésű Magas-Bakony teljesítménytúrát néztük ki.
Ezúttal a 30 km-es táv mellett döntöttünk (és milyen jól), ami pontosan 29,6 km. volt 839 m. szintemelkedéssel a GPS-em szerint.

Elhagyjuk Bakonybélt.

Ahogy közeledett a túra napja, az időjárás-előrejelzés eléggé esős időt vetített előre. Szerencsére ez csak a nap második felét érintette a Bakony térségében, a túrán csak az utolsó ~5 km-en kaptunk egy gyenge, szinte jelentéktelen esőt, viszont ahogy beértünk ez egyre jobban erősödött és a hazautat már szakadó esőben autóztuk végig.

A túra Bakonybélből, a Pikoló vendéglőből indult – és ott is volt a cél. A rajtból kellemesen felsétáltunk Gerencepusztára, az első ellenőrzőponthoz, majd innen következett a túra legkaptatósabb szakasza, a Kőris-hegy. A kilátónál található második ellenőrzőpont legjobb szolgáltatása az isteni görögdinnye volt.

A dinnye az ellátás része.
A porvai turul.

A harmadik ellenőrzőpont Porván volt a kocsmánál (ami vegyesbolt is), majd Szépalmapuszta felé vettük az irányt. Szépalmapuszta környéke csodaszép, érdemes ide ellátogatni, végigjárni az arborétumot. Innen nagyjából egy nagyon laza 7 km-re volt a cél Bakonybélben.

A célban a díjazás átvétele után elfogyasztottuk a mákos tésztát, majd megindultunk hazafelé.
Összességében a túra nagyon rendben volt, az ellenőrzőpontokon bőséges ellátással. Köszönjük a szervezést!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

A túra teljesítéséért járó oklevél és jelvény.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top