Sárga 70

Anno 2010-ben életem 3. teljesítménytúrája volt a Sárga 30 éjszakai teljesítménytúra, aztán 2012-ben a Sárga 50-en vettem részt. Azóta eltelt már néhány év és tulajdonképpen magam sem tudom, hogy miért nem vettem részt ezidáig a Sárga túrák bármely résztávján. Na de idén, 12 év után ismét ott álltam, álltunk április 30-án éjjel az esztergomi vasútállomáson, hogy ezúttal a 70-es távon tegyük próbára magunkat.

Fejlámpák fényei.

A GPS szerint 23:09-kor rajtoltunk el és másnap 14:04-kor értünk be a célba, azaz 14 óra 55 perc alatt sikerült teljesíteni a teljesen kerek 70 km-t, 2431 m. szintemelkedéssel gazdagítva. Esztergomból végig a sárga sáv jelzést kellett követni egészen Budaörsig, ahol egy kis bónuszként a sárga háromszögön még megmásztuk a Törökugratót, majd szalagozás vitt a célig. A túra éjszakai szakasza számomra néha álmosító volt, de amint elkezdett feljönni a nap, egyre jobban jött vissza az életerő.

A reggeli időszak kellemes volt, viszont dél körül már erősen tűzött a nap, a cél felé már nehézkes volt a menet árnyék nélkül. A túra felénél, a Muflon itató és a Virágos-nyereg közötti szakaszon (nehéz terepre hivatkozva) lehetett választani alternatív útvonal vagy az eredeti sárga jelzés között. Mi az eredeti útvonalat választottuk – már csak a hotdog miatt is, mivel az csak ezen a szakaszon volt. De amúgy a szervezők által írt lánctalpakkal összejárt sáros útnak nyoma sem volt, tökéletesen járható, erdei szakasz a Kerek-hegy környékén a sárga jelzés.

A Muflon Itató.
Az Alsó-jegenye-völgy végénél.

Az Alsó-Jegenye-völgyben valóban hiányzik 1-2 híd, de biztonságosan át lehet lépni a patakon, van ahol még raklapok is vannak letéve az elmosott híd helyére. A Tök-hegy, Csúcs-hegy, Szarvas-hegy oldalában pedig a szervezők által írt “rengeteg kidőlt fa sokszor fejmagasságban”, na az kb. 3-4 fa volt, abból 1 fejmagasságban, ami alatt könnyedén át lehetett bújni, a többi 2-3 pedig simán egy lépéssel átléphető volt.

A másik szakaszon ahogy néztem sok aszfalt volt – hát én örülök, hogy az eredeti mellett döntöttünk, főleg, hogy semmi nehéz nem volt benne. A tapasztalataim alapján én nem láttam volna indokoltnak az alternatív szakasz lehetőségét, de hát a szervezők megadták ennek ezt, biztosan voltak akik éltek vele.

Egy budai ellenőrzőpont.
Az oklevél és jelvény.

Az ellátás végig pazar volt: sok vízvételi lehetőség, szörpök, zsíroskenyér, hotdog, pizza, Kalifa termékek, a célban pedig paprikás krumpli. Egyébként egy nagyon jó hangulatú, nagyszerű rendezés volt, nekem tetszett. Köszönet az ELTE-BEAC Természetjárás csapatnak, valamint a Sárga 70 túra támogatóinak!

További képek a lentebbi albumra kattintva.

További bejegyzések

Pilis 50

Pilis 50

máj 16, 2026
Nyerges 20

Nyerges 20

ápr 25, 2026
Scroll to Top