Téli Bakony 20
Advent harmadik vasárnapján Bakonybélbe autóztunk le, hogy részt vegyünk a Területi Honvédelmi Klub által rendezett Téli Bakony teljesítménytúra 20 kilométeres távján.
A rajttól a célig 22,7 km-t mértem 801 méter szintemelkedéssel.
A túra GPS-el mért adatai
Táv: 22,7 km. | Szint: 801 m.
Rögzített GPX track letöltése

A túra két körre oszlott: az első körben északkelet felé haladtunk a halomsírok felé, majd a Száraz-Gerence mentén jöttünk vissza Bakonybélbe – érintve a Pörgöl-barlangot; a második körben pedig a Tönkölös-hegy – Bakonyújvár – Odvaskő érintésével a Gerence-patak mentén tértünk vissza Bakonybélbe.
Ezen a túrán olyan szakaszokon is mentem, ahol korábban még sohasem, ezért különösen tetszett.
A terep néhol kicsit havas, néhol kicsit sáros volt, de mindenhol jól járható. Nem volt sok résztvevő, de aki ott volt azt biztosan nem érte hiányérzet, mert nagyon szép télies arcát mutatta a Bakony.


A célban finom pogácsával vártak minket, majd a túra díjazása után átvehetettem a 2024-es Dunántúl Kupát és egyéb díjakat is.
Köszönjük szépen a lehetőséget Orbán Imre és Mészner Viktor!
További képeket kattints a lenti albumra.
























