Magamról
Amikor megkérdezik tőlem, hogy “honnan jött nekem ez a túrázás”, akkor mindig az első emlékem ugrik be legelőször. Nagyjából a kilencvenes évek első felében lehetett, amikor nagymamámmal rendszeresen kirándultunk Kesztölcről a Kétágú-hegy nyergénél található sziklákhoz, ahol sütögettünk, piknikeztünk, játszottunk. Bár már eléggé összemosódtak ezek a kirándulások, de azért a mai napig jó érzéssel emlékszem vissza ezekre az időkre. Aztán már iskolásként szerencsére volt lehetőségem aktívan részt venni az iskolai “bakancsos” szakkörön és ezáltal a Pilis- és a Visegrádi-hegység egyéb jellegzetes helyeit is megismerhettem Gaál Lajos tanár úr vezetésével. Nagyon jó emlékeim vannak az unokatestvéreimmel tett pilisi kirándulásokról, de apukámmal kapcsolatban is őrzök túrázós élményt.

Aztán a kamaszkori időkben pár évig kicsit háttérbe szorult ez a tevékenység, de azért néha előfordultak ilyenkor is haverokkal laza kirándulások a Pilis-nyeregbe vagy Fekete-hegyre. Majd jött a geocaching és láttam, hogy a környékünkön is vannak elrejtve geoládák. El is kezdtük keresni őket kisebb egyéni túrák keretében. Aztán 2010-ben volt egy fordulópont, amikor részt vettem életem első teljesítménytúráján a Vértesben. Ez volt a II. Geocaching teljesítménytúra. A leghosszabb távon indultunk, ami 38,1 km. volt 737 méter szintemelkedéssel. Szerintem le sem kell írnom, hogy nulla teljesítménytúra tapasztalattal rettenetesen megszenvedtem ezt a túrát. Telis-tele vízhólyagokkal, fájdalmakkal értünk célba szintidőn belül, begyűjtve a túra során egy csomó geoláda-megtalálást. De a fájdalmak múlandóak, a pozitív élmény viszont magával ragadott, így abban az évben még három teljesítménytúrán részt vettem és az Országos Kéktúrán is megtörténtek az első lépések a lakóhelyemhez közeli szakaszokon.
Aztán ahogy teltek az évek, a geocaching teljesen háttérbe szorult és a túrázás, teljesítménytúrázás került az előtérbe. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapítása óta tagja vagyok az egyesületnek. Összebarátkoztam a magashegyekkel, megismerkedtem Erdély szépséges túracélpontjaival, de még számtalan hely van a bakancslistámon, ami arra vár, hogy bejárjam és ezekről az élményekről beszámoljak itt, a Túrakrónikák weboldalán.
Több éve írok már fényképekkel illusztrált túrabeszámolókat, korábban megjelent néhány túrabeszámolóm a Magyar Turista magazinban is. A weboldal indulása előtt csak Facebook posztokban közöltem írásaimat, amik aztán idővel elvesztek a közösségi hálózat sokaságában. A weboldallal célom az is, hogy túrabeszámolóim fennmaradjanak, visszakereshetőek legyenek és olyan túratársakat is elérjek velük, akik nincsenek fent a közösségi médiában. A weboldalra átmentésre kerültek a 2024-től kezdődően létrehozott túrabeszámolók.
Az első teljesítménytúrámtól kezdve vezetem, hogy évente hány kilométert túrázom.
Az eddigi évek adatai:
| Év | Kilométer | Szintemelkedés | Túranapok száma | Mérföldkövek |
|---|---|---|---|---|
| 2010 | 194,6 km. | 5492 m. | 6 nap | – |
| 2011 | 314,8 km. | 8973 m. | 15 nap | – |
| 2012 | 959,4 km. | 31107 m. | 36 nap | Budapest Kupa |
| 2013 | 1161,8 km. | 36774 m. | 44 nap | Budapest Kupa |
| 2014 | 945,9 km. | 28605 m. | 36 nap | Budapest Kupa Cartographia Kupa Észak-Dunántúli Kupa |
| 2015 | 853,1 km. | 30491 m. | 34 nap | Pilis Kupa |
| 2016 | 1389,9 km. | 44121 m. | 46 nap | Pilis Kupa Dél-Börzsöny Kupa |
| 2017 | 1497,6 km. | 56554 m. | 62 nap | Pilis Kupa Budapest Kupa |
| 2018 | 1529,5 km. | 53305 m. | 65 nap | Országos Kéktúra Kőről kőre Kupa |
| 2019 | 737,6 km. | 27630 m. | 31 nap | Pilis Kupa A Lomnici-csúcs megmászása |
| 2020 | 640,3 km. | 20924 m. | 29 nap | Kőről kőre Kupa |
| 2021 | 745,1 km. | 25044 m. | 32 nap | Bányászkör kollekció |
| 2022 | 806,5 km. | 28982 m. | 34 nap | Dunántúl Kupa |
| 2023 | 801,1 km. | 28080 m. | 33 nap | Hazajáró Kupa 10-szeres Kitörés teljesítő Viribus Unitis emlékplakett |
| 2024 | 866,5 km. | 32314 m. | 31 nap | Dunántúl Kupa |
| 2025 | 598,5 km. | 20923 m. | 26 nap | Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Észak-Dunántúli Kupa A Gerlachfalvi-csúcs megmászása |
| Összesen: | 14042,1 km. | 479319 m. | 560 nap |
Amennyiben kérdésed van, vagy bármilyen okból kifolyólag szeretnéd velem felvenni a kapcsolatot, akkor ide kattintva a kapcsolati űrlapon keresztül teheted meg.
